Hírek

Januárban négy kategóriában is díjazta a BMC Recordsot a New York City Jazz Record amerikai újság. Ennek jelentőségéről és a kiadó terveiről beszélgettünk Bognár Tamással, a kiadó menedzserével.

Mi a jelentősége ennek az amerikai elismerésnek?

Ezek a nagy európai jazzújságok nagyon gyakran arról írnak, ami kereskedelmileg is fontos nekik, tehát annak adnak nagyobb teret, aki hirdet a lapban. Így működik a rendszer. A New York City Jazz Record amerikai újságot viszont két megveszekedett jazzszakértő írja évtizedek óta, akik tulajdonképpen úgy működnek, mint egy független zsűri: tényleg meghallgatják a lemezt, és a saját ízlésük diktál, nincs más befolyásoló tényező. Ezért igazán nagy szó, hogy négy különböző kategóriában is bekerültünk a legjobbak közé. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, azt már szinte megszoktuk, hogy az egyes lemezeinket díjazzák, de arra még nem volt példa, hogy a kiadó is bekerült volna a legjobbak közé, úgyhogy ez egy külön öröm számunkra.

Mi lehet az oka, hogy egy jelentős amerikai jazzújság számon tartja a BMC Recordsot? Azt gondolom, az amerikai és európai jazznek még mindig más a közönségbázisa.

Ha mindent egyben nézünk, Amerikában adjuk el a legtöbb lemezt, amióta az MVD az amerikai terjesztőnk. De azért zömében a klasszikus-kortárs lemezeink fogynak ott, a jazzlemezeink kevésbé, hiszen hiába dolgozunk jelentős külföldi zenészekkel is a magyarok mellett, többségük európai, akiknek a híre kevésbé jut el a tengerentúlra. Most pont kivételes helyzet állt elő, hiszen Kristjan Randalu és Dave Liebman: Mussorgsky Pictures Revisited című kortárs jazzlemeze is a New York City Jazz Record díjazottjai közé került Best Tributes of the Year (legjobb feldolgozás) kategóriában, Dave Liebman nevét pedig mindenki ismeri Amerikában, akit kicsit is érdekel a jazz. De ez nem mindennapos, tehát a konstans minőségről árulkodik ez a díjazás. Hogy egy példát mondjak: Lukács Miklós cimbalomművésszel néhány éve csináltunk egy olyan lemezt Cimbalom Unlimited címmel, amin két neves amerikai zenész, Larry Grenadier és Eric Harland játszik, de akkor „csak” a zsűri különdíját kapták meg. Most viszont két magyar muzsikussal vett föl lemezt, amivel az Év Jazzlemezei kategóriában lett díjazott. Slusszpoén, hogy a Zene az időtlen percek magányából című lemezen még csak nem is a populáris megszólalást hozzák, hanem kőkemény kortárs zenét.

A kiadó menedzsereként mi alapján mérlegelsz egy új lemez megjelentetésekor? Mi az, ami a BMC Records hangzást jellemzi?

A kiadó működésének nagyobbik felében az új hangzások keresése jellemezte a kiadót. Úgy gondolom, a legtöbb újítás most a modern jazzben történik. Szerintünk ez a fajta zene már csak láthatatlan, éteri szálakkal kötődik az ötvenes-hatvanas évek amerikai jazzéhez, de többszörösen irányt váltott. Azt szeretnénk megmutatni, hogy mennyire izgalmas, felfedező és előremutató a mai európai jazz, különös tekintettel a franciára, ami a kedvencünk. Ha valaki eljön az Opusba egy koncertre, nagy valószínűséggel meglepődik, hogy ilyen is van. Nemcsak a műfaji keveredésről van szó, hanem egy újfajta lelkületről. Azt érzem, hogy a mai modern jazzben ugyanúgy megvan a pszichedélia, az őserő, a rock gyökerei, a lázadás, mint a hatvanas évekbeli jazzben, mégis ez valahogy tudatosabb és tisztább. A jazz fénykorában sokkal jelentősebb szerepe volt az ösztönösségnek, most pedig sokkal több emelkedett zenét hallani. Korábban az volt az elképzelés, hogy a kortárs zene agyas, és nincs benne szív. Én egyre több esetben hallom, hogy ez a kettő igenis kibékíthető.

Nemrég megújult, és csodálatosan letisztult külsőt kapott a BMC Records honlapja. Miért volt szükség a megújulásra?

Sok éve tervezzük a honlap megújulását és egy webshop létrehozását, mert a régi oldal már egyáltalán nem tükrözte azt a modern szemléletet, amit a zenéink és a lemezborítóink. Az új felületet a Greenroom kreatív ügynökség munkatársai hozták létre, részben Huszár László grafikus-dizájnerünk útmutatásaival, akitől hét évnyi együttműködés után idén januárban kellett elbúcsúznunk, miután tragikusan fiatalon elhunyt. Rendkívüli veszteségnek éljük meg a halálát, hiszen a borítói messze földön híresek voltak. Valahányszor kimentünk a brémai Jazzahead! fesztiválra és vásárra, nem volt ember, aki ne állt volna tátott szájjal a standunk előtt az általa tervezett borítókat látva. Ezt annyiszor megéltük, hogy ez számunkra zsigeri élmény. Laci borítóiban fény volt és most már az ő borítóihoz méltó a honlap is.

Mik a kiadó tervei az idei évre?

A BMC Stúdiója most, a járvány alatt is aktív, januárban Clément Janinet fiatal francia hegedűs O.U.R.S. nevű formációjával vettünk fel lemezt, és még két-három felvétel le van kötve erre az évre. A lemezkiadás sem áll le: korábban 9-10 jazzlemezt és 5-7 klasszikus, kortárs lemezt adtunk ki évente, tehát összesen 15-20 lemezt. Idén körülbelül egy tucat új kiadványunk lesz. Februárban, a szerző születésnapján jelenik meg Kurtág György Bornemisza Péter mondásai című műve Csalog Gábor zongoraművész és Tony Arnold amerikai szopránénekes előadásában. Ezt követi Vidovszky László lemeze, aki az egyik legnagyobb élő kortárs szerzőnk, és az albumon a hazai élet olyan kiválóságai játszanak, mint Keller András és Rácz Zoltán. Az új jazzlemezeinket zömében külföldi muzsikusokkal, és külföldön élő magyarokkal rögzítettük. Csak hogy néhányat említsek: a Franciaországban élő Palotai Csaba gitáros Steve Argüelles brit ütőhangszeressel készített duólemezt, a szintén francia bázisú Gadó Gábor gitárművész pedig Ávéd János szaxonfonossal. Emellett büszkék vagyunk rá, hogy Thomas de Pourqery, akit az év jazz-zenészének választottak Franciaországban, és aki egykor Palotai Csaba zenekarában játszott, szintén nálunk adja ki a legújabb triólemezét Drôles de Dames néven. Fontos megjelenés Daniel Erdmann és Aki Takase duólemeze, akik korábban már a Japanic formációval rögzítettek nálunk, és akkor három nagy német díjat is nyertünk, valamint a legnagyobb külföldi jazzújságok írtak róla lelkendező kritkákat. Daniel Erdmann nem mellesleg a másik formációjával, a Velvet Revolution-nel 2016-ban a BMC Recordsnál felvett lemezével a német Grammy-díjnak számító ECHO-díjat is elhozta. És ne feledkezzünk meg Hans Lüdemann Transeurope formációjáról, aki ezúttal a marokkói Majid Bekkas-szal ad ki egy világzenei hatásoktól hemzsegő lemezt a BMC Recordsnál.

Fotó: Huszti István